Az állítások alapján úgy tűnik, sok tanulni valónk van ebben a témában. Persze ezt akkor is beláthatjuk, ha belegondolunk családunk és az emberiség történelmébe.

Sajnos a patriarchális rendszer és a bűntudatot keltő egyházak eléggé megnehezítették az egyenrangú és kiteljesedett kapcsolatok kialakulását. A háborúk pedig érzelmileg fásulttá, összetörtté, csalódottá és bizalmatlanná tették mindkét nem képviselőit. Ezen kívül a művészek és a médiák sem hiteles és működő képet adnak általában ezzel kapcsolatban.

A jó hír, hogy a II. világháború utáni generáció megvívta a szexuális forradalmat és azóta legalább elméletben szabadon lehet párt választani. Következő generációkként nekünk pedig úgy tűnik az a dolgunk, hogy hozzátegyük ehhez az érzelmi forradalmat is, hogy ismét megnyissuk szívünket a szerelem és szeretet felé, amivel igazi értelmet, tartalmat és mélységet adhatunk a párkapcsolatoknak és a testiségnek.

Mi akadályozott ebben eddig bennünket?

A férfiakat a háborúk során kialakult keménység és érzéketlenség, valamint a patriarchális rendszer által beléjük nevelt “felsőbbrendűség”. A harcedzett vagy megcsömörlött férfiak szíve megkeményedett vagy összetört a sok borzalom átélése miatt és ez szolgál azóta is mintaként a következő generációknak. Gondolom ismerősek mindenkinek a “katonadolog” és a “férfiak nem sírnak” kijelentések. Valamiért a legtöbb filmben például a pozitív férfi főhős megöl mindenkit, az agresszió és a bosszú vezérli… A patriarchális hozzáállásnak köszönhetően pedig még mindig sok férfi a skalpgyűjtést tartja egyik sportjának, viszont ha egy nő csinálja ugyanezt akkor őt minden másnak nevezik, mint hölgynek.

A nőket a “férfiaknak mindent lehet és meg is teszik” jellegű negatív tapasztalatok tették bizalmatlanná. A háborúkban pedig vagy elvesztették a párjukat, vagy bezárt, esetleg összetört szívvel kapták vissza. Az előbbieknek sokszor az lett az eredménye, hogy egyedül maradtak a család gondjaival férfi nélkül, máskor egy megcsömörlött és használhatatlan ember tért vissza, és ilyenkor a hölgyeket is megkeményítette a nehéz sors és hogy rájuk hárult minden teendő. Vagy egy agresszív, kemény, érzéketlen harcost kaptak vissza, aki már nem volt képes megélni és kimutatni az érzelmeit. Mindezek az egyenrangúság, tisztelet és bizalom rovására mentek a nők esetében.

Mit tehetünk?

Férfiként meg kell tanulnunk újra megnyitni a szívünket, átélni és kimutatni érzéseinket. Ebben sokat segít, ha egy családállítás során visszakapcsolódunk Ősapáinkhoz, akik még békében nőhettek fel és ezért szívvel-lélekkel tudták még élni életüket. Egyenrangúvá kell tennünk a nőket, segíteni nekik, hogy ők is kiteljesedjenek és emlékezzenek rá, az ő boldogságuk is cél, az ő szabadságuk is szent és sérthetetlen. Támogatni őket valódi vágyaik megismerésében, kielégítésében és biztonságot teremteni számukra, hogy kivirágozhassanak. Megtalálni valódi erőnket a keménység helyett.

Nőként meg kell tanulnunk ismét bízni a férfiakban, visszajutni a kölcsönös tisztelet légkörébe. Megérteni, hogy nekik is vannak érzéseik, csak valószínűleg nem tanulták meg megélni és kimutatni azokat. Segíteni őket ennek megértésében és az érzelmi intelligencia kifejlesztésében. Ki kell derítenünk, mi okoz örömet számunkra, mitől leszünk igazán boldogok és megosztani ezeket a férfiakkal, hogy segíthessenek bennünket ezek elérésében. Hinni a szabadságunkban és egyenrangúságunkban, kiállni ezekért, de nem megtagadva saját gyengéd és tápláló minőségünket. Visszakötni pl. egy családállítás segítségével Ősanyáinkhoz, akik még könnyen és természetesen ki tudtak teljesedni lányként, nőként és anyaként is.

Mindkét nem képviselőjeként meg kell tanulnunk kommunikálni, én-üzenetekben hibáztatás és ítélkezés nélkül megosztani érzéseinket és a felelősséget egymással. Lemondani a birtoklásról és játszmákról, őszintén, szeretettel fordulni egymáshoz és elősegíteni egymás szabadságát és kiteljesedését. Meg kell értenünk az alapvető ösztöneink közötti különbséget és jól használni ezeket.

A nő eredendő ösztöne a gondoskodás, vagyis rá tud hangolódni egy másik ember szükségleteire, de ezt nem várhatja ugyan olyan szinten egy férfitól, mert az ő ösztöne a “lehető legjobbnak kell lennem” késztetése a saját vérvonal továbbadása érdekében. Ezért nőként akkor járunk el bölcsen, ha kapcsolatba kerülünk saját szükségleteinkkel, kiderítjük mi tesz bennünket boldoggá és megosztjuk ezeket a férfiakkal, hogy ők jobb társunkká válhassanak. Férfiként pedig biztatnunk kell a nőket valós igényeik felderítésében és közlésében.